A Security And Bomb Searching Kft. korábbi fejlesztései

Ozone White fertőtlenítő technológia és egészségügyi protokoll

Ahogy az elmúlt években előtérbe került, jól látható, hogy korunk társadalmának egyik legnagyobb ellenségei a mikroorganizmusok. A baktériumok, vírusok és gombák leküzdésére már számos lehetősége van az emberiségnek, mi a megelőzésben tudunk olyan technológiát kínálni, amely a napi higiéniát támogatva nullponti helyzetet teremt, mindamellett emberi beavatkozástól mentes, megkerülhetetlen és nyomonkövethető. Nagyjából hetedik éve foglalkozunk intenzíven ózonos fertőtlenítőrendszerek fejlesztésével és gyártásával, alapvetően a Legionella baktérium által okozott felső légúti megbetegedések visszaszorítása volt a célkeresztben. 

2022-ben az NNK Biocid Hatóság által kiállított engedélyünk kiegészítésképpen lehetőségünk nyílt további laborvizsgálatokat folytatni, így az Ozone White OW9TH ózongenerátor hatásvizsgálatát SARS-CoV-2 vírusra is el tudtuk végezni. Mint a jegyzőkönyvekből látható, a vizsgálatok során a kihelyezett SARS-CoV-2 mintákat minden esetben sikerült elpusztítani, így Magyarországon az Ozone White OW9TH az egyedüli olyan ózonos fertőtlenítő technológia, amely hatósági engedéllyel és SARS-CoV-2 vírusra vonatkozó hatásvizsgálattal is rendelkezik. Az Ozone White tehát az első NNK engedéllyel rendelkező ózon-technológia, és az egyetlen olyan, amely teljesen automatikus és naplózható adatrögzítéssel adatot szolgáltat a hatóságok felé. A technológia teljes egészében magyar fejlesztés, a vezérlés gyártása, programozása és az összeszerelés szintén itthon készül.

Fontos tudni, hogy ezen fertőtlenítési technológia:

  • széles spektrumú mikrobiológiai védelmet biztosít
  • gáz halmazállapotú, így a napi takarítás során elérhetetlen helyeken is fertőtlenít
  • gyors, hatásos és biztonságos
  • vegyszermentes, környezetbarát, nem hagy maga után veszélyes anyagot
  • hatósági engedéllyel rendelkező fertőtlenítő technológia
  • minden fertőtlenítő eljárást hitelesen mért, naplózott adatokkal és igazolással lát el
  • megkerülhetetlen, és valós időben ellenőrzött
  • applikáción keresztül vezérelhető és távolról is monitorozható működés

Egészségügyi pilot projektek az elmúlt 2 évből: Markhot Ferenc Kórház, Szent Imre Kórház, Tamási Orvosi Rendelő, Salvaser mentőszolgálat (Tenerife), Madridi mentőszolgálat (Spanyolország)

Kapcsolódó videós anyagok:

GeoCobra önjáró földradar rendszer

Az SBSA GeoCobra fejlesztése elsősorban tűzszerészeti feladatok ellátására készült, a későbbiek során azonban fokozottal előtérbe kerültek az általános talajvizsgálatra vonatkozó vizsgálatok és a közművezetékek pontos nyomvonalának feltárására, megismerésére irányuló igények. A GeoCobra georadar egy kezelő segítségével hatékonyan képes feltérképezni és rögzíteni a földfelszín alatt találató anomáliákat, a tárolt adatokat a későbbiekben bármikor kielemezhetik a földtani vizsgálatokat végző szakemberek.

Felhasználási területek:

  • világháborús bombák keresése, azonosítása
  • közműhálózatok feltérképezése
  • vasúti nyomvonalak földtani ellenőrzése
  • építési területek átvizsgálása
  • földfelszín alatti természetes vízhálózatok feltárása

Kapcsolódó videós anyagok:

TEXCALIBUR egyéni védőeszközök

A rendőrségi, katonai, tűzvédelmi feladatok ellátására mindig is speciális védőfelszerelésekre volt szükség, amelyek azon túl, hogy védelmet nyújtanak bizonyos extrém behatásoknak (lövedékállóság, szúrásállóség, tűzvédelem, stb.) a kor kényelmi követelményeinek és felhasználhatóségi kritériumoknak egyaránt meg kell felelniük. A Security And Bomb Searching Agency Kft. kiváló minőségű anyagok felhasználásával, egyedi összetevők alkalmazásával számos ruházati és egyéni védőeszköz fejlesztésében segédkezett, mielőtt megalkotta a saját, TEXCALIBUR gyűjtőnév alá tartozó termékpalettáját. A modularitás, kényelem, funkcionalitás és nem utolsó sorban a maximális védelem jellemzi ezen termékeinket. TEXCALIBUR – Csak igazi hősöknek!

 

SPORT cikkek

TUDOMÁNYOS cikkek

SECURITY AND BOMB SEARCHING AGENCY KFT.
1163 BUDAPEST, VERES PÉTER ÚT 51.
CÉGJEGYZÉKSZÁM: 01 09 935043
ADÓSZÁM: 12452545-2-42
NCAGE KÓD: 1145V